Bakonyszombathelyi Evangélikus Egyházközség
 
ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
 
 

Üdvözöljük egyházközségünk honlapján!

 
 

Tisztújítás 2024

Bakony-Magyar Szombathely múltját sötét homály fedi. Nem tudja senki, sem magának a községnek, sem a gyülekezetnek keletkezési idejét. Történeti jegyzetek nem találhatók,- ha ilyenek voltak, úgy azok hihetőleg az 1792.évi november 4-én dühöngött tűzvésznek estek martalékul...”

A fenti idézet Hofbauer Pál lelkésztől származik, aki az 1895. szeptember 8-án tartott esperesi egyházlátogatás alkalmából állította össze a gyülekezet történetét. Ezen írás alapján valószínűsíthető, hogy már a Reformáció századában megalakult a gyülekezet, de erről semmilyen írásos anyag nincsen. Az első feljegyzés Balog D. Ferencet említi, mint a gyülekezet lelkészét 1654-bõl.

Az egyházközség elhelyezkedése

Egyházközségünk a Nyugat (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerülethez tartozik, a település Komárom-Esztergom megye délnyugati sarkában, a Kisalföld és a Bakony találkozásánál, változatos természeti környezetben fekszik. 40 kilométerre Tatabányától, Székesfehérvártól és Veszprémtől, 30 kilométerre Győrtől, a Kisbér-Pápa útvonalon Kisbértől 7 km-re található. A barátságos emberek és a hely szépsége miatt is érdemes hozzánk betérni.

A település megközelíthető közúton Budapestről: az M1-es autópályán a komáromi leágazásig, majd Kisbér felé, vagy a 7-es úton Székesfehérvárig, onnan északnyugati irányban a 81-es úton Kisbérig, majd nyugati irányba, Pápa felé haladva.

A település nagy múltra tekinthet vissza: őskori kőeszközöket találtak határában. Az Árpád-korban már vásáros hely volt. Első okleveles említése éppen a szombatonként tartható vásárokkal kapcsolatos 1358-ból. 1392-ben Garay Miklós, majd a Szécsi és Szapolyai család birtoka. 1636-ban a törökdúlás következtében elnéptelenedett falu az Esterházy család tulajdonába került. A század végén evangélikus és katolikus magyarok, majd a 18. században katolikus németek költöztek a településre, önálló falurészbe. Ezért volt Német, illetve Bakony-Magyarszombathely a neve. A kétnevű település 1926-ban kapta a mai, Bakonyszombathely nevet.

Az egyházközséghez tartoznak

Bakonybánki Evangélikus Leányegyház (leányegyház)
Bakonybánk (település)
Bársonyos (település)
Kerékteleki (település)
Réde (település)
Harangjaink